Sajnos az elmúlt hónapokban szomorú események történtek a családban. Először a nagymamámat veszítettük el, a kisfiam imádott dédimamáját, majd pár héttel ezelőtt az édesapám is követte őt. Dávid a papával imádott barkácsolni, kertészkedni, nagyon nehezen viseli a hiányát. Kerestem-kutattam olyan módszereket, tanácsokat, amelyek segíthetnek neki valahogy elfogadni a papa halálát, és tudtam, hogy ebben elsősorban én fogok tudni neki segíteni. Ez a könyv olyan eszközöket mutatott nekem, amelyek az én lelkemnek is jót tesznek, és segítenek megérteni, mi zajlik most a gyermekem lelkében. Így nekem is könnyebb lesz a kicsi fiamat támogatni élete első nagy veszteségének feldolgozásában.

Beáta, Dunaújváros

Felnőttként sem könnyű szembenézni azzal, amikor már pontosan tudjuk, hogy közeli hozzátartozónk hamarosan búcsúzik az élettől. A gyerekeim egyszerűen nem tudják értelmezni azt, hogy az apukájuk nagyon beteg, és bármikor megtörténhet a dolog. Szerettem volna mindent a lehető legjobban csinálni, így soha jobbkor nem jöhetett volna szembe ez a kiadvány. Nagyon köszönjük, minden érintett család nevében, hogy gondoltok a gyermekek gyászára, segítetek nekünk, szintén mélyponton lévő felnőtteknek egy kicsit utat mutatni, felkészülni, hogy miként lehet könnyebb a kicsiknek. Mi még együtt vagyunk ugyan, de már nem sokáig bízhatunk ebben sajnos, így már most próbálom követni a nagyon empatikus, mégis higgadt és józan tanácsokat. Köszönöm!

Emese, Székesfehérvár

Korábban egy kis faluban laktunk, és nyáron költöztünk a városba. Tágas, szép lakásunk van, klassz az új ovi is, de a kislányom vigasztalhatatlan. Minden áldott nap sírva indulunk és érkezünk, annyira hiányoznak neki a régi ovistársai, na meg persze az óvó nénik, Nóra néni és Ági néni. Semmivel sem tudtam jobb kedvre bírni, úgyhogy óriási mázlinak tartom, hogy szembejött velem a ti könyvetek! Nagyon örülök, hogy a veszteségről, a gyászról, nem csupán a halál kapcsán írtok, hiszen igenis nagy veszteség egy kisgyereknek az is, ha a régi környezetét, korábbi társait nélkülöznie kell. Felnőtt fejjel tudom, hogy minden rendben lesz majd, de most nagyon sokat segítenek nekünk ezek a tanácsok, konkrét bevethető eszközök. A meséket pedig imádjuk!

Kinga, Győr

Nemrég egy szerencsétlen baleset során elveszítettük a kiskutyánkat. A második osztályos kislányom is jelen volt a történteknél, és az autóban is együtt voltunk, amíg az állatorvoshoz rohantunk a kutyával, akit sajnos nem sikerült megmenteni. A lányomat nagyon megviselte a történet, babakora óta együtt nőtt fel a kutyával, aki nálunk családtag volt, nem csak házi kedvenc. Még lehetett volna néhány szép éve a kutyának, így végképp nehéz ezt megértenie egy 8 évesnek. Tudtam, hogy profi segítség kell, és köszönöm nektek, hogy ilyen témákra is gondoltok. A mesék és a játékos gyakorlatok, mondókák sokat segítenek máris nekünk. Még hosszú út áll előttünk, úgyhogy mindent újra és újra átolvasok még. Nagyon sokat segít ez most nekünk!

Zita, Törökbálint

Unokáimra gondoltam, amikor letöltöttem a könyvet. Nem szeretek belegondolni abba, hogy az ő felnőttkorukban már mennyi dolog változhat meg a Földön és akkor hol vannak még az ő gyerekeik, unokáik majd. Kötelességünk addig és annyit tenni a bolygónkért, amennyit csak tudunk, a mi kis saját területünkön. Mi egy nagy beszélgetéssel kezdtük az egészet, és megdöbbentő volt látni, mennyire nyitottak és tiszták, mennyire megérintette őket ez a téma. Most összegyűjtjük a szükséges kellékeket, és szép sorban mindent ki fogunk próbálni. Nálunk lehet, hogy több lesz, mint 4 hét, de végül is az a cél, hogy minél több dolog szokássá váljon, nem igaz?

Ilona, Debrecen

Másfél éve költöztünk kertes házba és én azóta nagyon büszke vagyok arra, hogy már komposztálunk, esővizet gyűjtünk, palántákat nevelgetünk és persze szelektíven gyűjtjük a szemetet. De szeretnénk még tudatosabbak lenni, így nem volt kérdés, hogy belevágunk a gyerekekkel ebbe a kihívásba is. Még csak az első hét anyagánál tartunk, de persze már belelapoztunk az egész könyvbe, és biztos, hogy nagyon sok tapasztalattal leszünk gazdagabbak. Nagyon szimpatikus a támogatandó cél is, örülünk, ha segíthetünk is a vásárlással!

Krisztina, Budaörs

Óvónéni vagyok, és hosszú évek óta gyakoroljuk a gyerekekkel az újrahasznosítást. Nagyon sok alapanyag van a környezetünkben, ami új életre kelhet, és nem kell okvetlenül drága alapanyagokat vennünk. Az ovinak van kiskertje is, most ehhez is nagyszerű tippeket kaptunk, ki fogunk próbálni sok mindent. Nagyon fontosnak tartom, hogy már egészen apró kortól átadjuk a kicsiknek azokat a fontos tudnivalókat, amellyel ők is hozzájárulhatnak a környezet megóvásához. Minden kollégának a figyelmébe ajánlom ezt a praktikus kis kézikönyvet!

Anikó, Budapest

Nem mondom, hogy eddig nem figyeltünk oda a környezetünkre, de az biztos, hogy ez a kiadvány most nagyon sok mindenre felhívta a figyelmemet. A legjobb az, hogy tényleg apróságokkal is el lehet kezdeni a tudatosabb életet, és a gyerekekkel együtt figyelhetünk oda arra, hogy mivel szennyezzük a Földet. Eddig is szelektíven gyűjtöttük a szemetet, kulacsból ittunk, de most kaptunk egy csomó hasznos útmutatót, amit lépésről lépésre be fogunk vezetni a hétköznapjainkban. Köszönjük a szuper ötleteket!

Gabriella, Kaposvár

Óvónőként dolgozom, ráadásul nekem is van két kisfiam, azt gondoltam, én már mindent tudok a gyerekekről. Kíváncsian vágtam bele az olvasásba, de nekem is nagyon sok új szempontot adott ez a könyv. A jógát azóta naponta követelik a gyerekeim, és a meditációt egészen biztosan az ovisaimmal is ki fogom próbálni.

Réka, Szeged

Általában minden módszerre nyitott vagyok, de nagyon nehéz sok helyről összeszedegetni az információmorzsákat. Örülök, hogy most egyben olvashatok ennyi jó tippet. Az én ötévesem nagyon sokat nyüzsög, nehéz eldönteni, hogy mikor fakad ez szorongásból és mikor csak simán eleven. Úgyhogy szép lassan mindent ki fogunk próbálni együtt, a meséket már most imádjuk.

Adrienn, Budapest