Most lelki szemeim előtt elég sok kezet látok. Fórumokban olvasgatva, de csak egészen egyszerűen az utcán járva-kelve is nagyon sokszor kerülünk szembe olyan helyzetekkel, amikor is anyukák sóhajok közepette mesélnek az akaratosságot csúcsrajárató csemetéikről. Anyaként nekem is ismerős a helyzet: adott egy éleseszű, eleven 7 éves, aki gyakorlatilag folyamatosan a határait feszegeti. Olyan mintha a dackorszakból egyből a kamaszkorba csöppentünk volna, vagy talán még rosszabb. Nem is tudom… Nálunk az akaratosság része a hétköznapoknak, lehet ezzel együtt élni persze, csak nem a legkényelmesebb. Olykor örülök ennek, mert tudom, hogy a lányom megállja majd a helyét az életben, de néha nyugalmasabb lenne az élet egy kicsit kevésbé öntudatos és határozott gyerekkel.
Úgyhogy már amikor először hallottam róla, hogy Deliága Éva gyermekpszichológus az akaratosságról ír könyvet, felkaptam a fejemet, és természetesen ahogy tudtam, be is szereztem. Vicces volt viszont, hogy hosszú ideig nem találtam, mert a borítója miatt a gyerekem azonnal bevitte a saját könyvespolcára. És nem is tévedett nagyot, mert a kötet második felében meséket találunk, Lovász Hajnalka tollából. Nem is akármilyeneket, hanem dacszelídítőket!
Na de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, mit is kezdjünk az akaratossággal a szakember szerint. Az első fejezetben az akaratosság kialakulásának pszichológiai hátteréről esik szó.
A dackorszak ugyebár a nagy mumus, amely egy elkerülhetetlen életkori sajátosság, amely során a gyerek akarati énje kibontakozik. Ez az az időszak, amikor a gyerek egyre inkább mindent egyedül szeretne csinálni, folyamatosan tágítja a határait, és eközben indulatai, amelyeket még nem tud kezelni, gyakori robbanáshoz vezetnek.
A klasszikus bolti hiszti, a „nemakarokaludni” cirkuszok és a játszótérről sem indulunk soha haza műsorok váltakoznak ilyenkor, néha naponta többször is, próbára téve a szülők amúgy egészen jó állapotban lévő idegeit is. Aztán mire elmúlna, jön az ovis korszak, amikor ugyan a kognitív képességek már fejlettebbek, tehát van rá esély, hogy tudunk észérvekkel hatni a gyerekre: például, hogy miért nem mehet ki fürdőruhában télen az utcára, vagy miért nem fogunk ma fagyit enni, a röpködő mínuszok idején. De ha ezt meg is érti a gyerek, az ego itt is folyamatosan érvényesülni kíván, és ezt voltaképpen bizonyos mederben hagyni is kell. Hiszen célunk, hogy határozott, akaratát érvényesíteni tudó gyermeket neveljünk.
Persze sok tényező befolyásolja, hogy a mi gyerekünk éppen hogy tálalja ezt a műsort nekünk. Függ az idegrendszeri érettségtől, hogy mennyire képes a gyerek az ingereket befogadni és feldolgozni, és a temperamentum sem elhanyagolható szempont. Vannak impulzívabb csemeték, na náluk lehet nagyobb kitörésekre számítani, az introvertált, befelé forduló gyerekek pedig kicsit könnyebben behódolnak. Kinek mi jut, ugye.
A csúcspont 3 és 5 éves kor között van, de természetesen ez sem múlik el egycsapásra, valamilyen formában, lehet, hogy jelen lesz továbbra is az életünkben.
Természetesen a szülőtől is függ, hiszen ahol nem tisztázottak eléggé az erőviszonyok, hogy ki is a főnök, vagy éppen nem kap meg valamit a gyerek a harmonikus fejlődéshez, ott könnyebben húzódik el ez az időszak. Fontos, hogy az irányítás mindig szülői kézben maradjon.
A szerző számszerűsíti is azt a szintet, amely elhúzódó dackorszakra, túlzott akaratosságra utal. A több mint fél órán tartó, hergelő, fuldokló hangos hiszti, a magát földrevető, fejét padlóba verő gyermek igazán extrém versenyző a kategóriában. Illetve az is egy mérce, hogy ha a gyerek elmúlt 4 éves, és még mindig naponta 15-20 küzdelmes nevelési helyzet adódik, az szintén túlságosan soknak számít. (Huhh, egy kicsit megnyugodtam, annyi talán már nincsen.)
Mindenesetre a könyv nem csak elemez, hanem konkrét kézzelfogható, és ami a legfontosabb, könnyedén betartható tanácsokat is ad. Egészen pontosan nyolcat. A tanácsok mellett pedig jópofa kis zoknikban számok jelölik, hogy a kötet második felében található mesék közül melyik igyekszik dacot szelídíteni az adott témában.
Íme, a 8 módszer:
- Következetesen, ígéreteket betartva járjunk el
- Adjunk magyarázatot, nevezzük meg világosan az okokat, összefüggéseket
- Figyelmeztessük a gyereket arra, hogy mi fog következni
- Őrizzük meg a nyugalmunkat!
- Várjunk ki, tartsuk magunkat ahhoz, amit mondtunk
- Emeljük ki a helyzetből a gyereket!
- Tágítsuk a kontextust, hívjuk fel a figyelmét más dolgokra
- Alkalmazzuk a humort, mint eszközt!
A legfontosabbnak talán a 4-es és a 8-as pontot tartanám, ha nyugodtak tudunk maradni, hamarabb lesz vége a hullámnak, persze ez nem mindig igaz. De mi jobbat teszünk magunknak, ha arra gondolunk, ez az időszak úgyis elmúlik, és utólag csak nevetni fogunk rajta a miniterroristával együtt. Vagy valami nagyon klassz dolgot képzelünk el éppen, és nem hergeljük bele magunkat mi is a szituációba. A humor az meg szintén alapfelszereltség kéne, hogy legyen, az élet minden területén, a gyereknevelésnél szintén jól jön. A vicces sztorik, váratlan reakciók segítségünkre lehetnek abban, hogy kezeljük a helyzetet. Kizökkenti a gyereket, ahogyan az is, ha például a hiszti során helyet változtatunk. Klasszikus ugyebár, ha a gyerek bevásárlás közben pöccen be, mert nem kapta meg a századik babát vagy kisautót, mikor csak gyümölcsért meg kenyérért ugrottunk be. Vigyük ki, a friss levegő is segít, és maga az, hogy kiemeltük a hisztihelyzetből, gyorsabb megnyugvást hozhat. Szintén jellemző feszültségforrás az, amikor valahonnan el kéne indulni már haza, de a gyerek befeszül és nem hajlandó indulni. Például a játszótéren sem az a célravezető, ha egyszer csak az óránkra nézünk és indulást vezénylünk, hanem az, ha mondjuk szólunk 10 perccel, majd 5 perccel és 2 perccel korábban is. Hohó! A gyerekeknek viszont nincs időérzékük, úgyhogy szerencsésebb valamihez kötni: például csúszhatsz még 5-öt a csúszdán. Még 3-at. Most jön az utolsó. Nálunk ez egészen jól működik, de szorgalmasan próbálgatom majd a többit is.
Amik még segíthetnek: a jó napirend, a szabályok pontos körülhatárolása. Ha vannak olyan események, pontok a napban, amelyek mindig frusztrációhoz váltanak ki, ezeket igyekezzünk elhagyni, vagy változtassunk rajta. Például keltsük a gyereket félórával korábban, hogy ne legyen minden áldott nap hisztis az elindulás. Ne kritizáljunk, hanem dicsérjünk, sokszor, gyakran! Tanítsuk meg a gyereket kifejezni érzelmeit, ha kell, gyakoroljunk a tükör előtt, hogy megismerje arcát, mikor dühös, mikor feszült, mikor fél, mikor örül. Csökkentsük az ingereket, ha túl sok, legyünk többet nyugalomban, és ne hallgassunk mások véleményére. És meséljünk!
Amúgy is meséljünk rendszeresen, de most itt az alkalom és próbáljuk ki a kötet társszerzője, a háromgyermekes pedagógus édesanya, Lovász Hajnalka történeteit is, amelyben bemutatkoznak a Figurancsok, amelyek zokniból készült bábok: Zokorlán, a színes sörényes oroszlán, Csíkfaló, a hebehurgya zebra, Tűzhányó, a félénk sárkány és X úr, a sapkás, öreg zukmukfukk manó. A rövid, jól olvasható, kalandos meséken keresztül szimbolikus módon válik átadhatóvá a gyerekeknek az akaratosság, az ellenszegülés, a konfrontatív egymásnak feszülés békés feloldásának több módja, így lehetséges mintákat kapunk a meséken keresztül is a problémák kezelésére. A szerethető figurák és helyzetek így segíthetnek a mesék hallgatóinak is.
A kötet a Kulcslyuk Kiadó gondozásában jelent meg, és megrendelhető ITT.
Varázslatos Szülőség / Tippek, trükkök, játékok
