A hiszti misztikuma

Van, amikor lehet tudni, hogy megérkezik. Előszele erősebb, mint egy hurrikáné. Duzzogás, legörbülő szájszél, dacos arckifejezés jelzi beköszöntét. Máskor váratlanul tör ki, mint egy rejtőzködő tűzhányó. A semmiből egyszer csak ott van, és könyörtelen, csillapíthatatlan. Egy perce még béke volt és nyugalom, minden a legnagyobb rendben, most meg ott van a tomboló, mindenen átívelő nyavalygás. A szülők rettegett mumusa, a HISZTI.

„Anya, kérlek szépen, vegyél nekem fagyit!” – üvölti a 6 és fél éves, keresztül egy sétálóutcán, egy bevásárlóközponton. Az első tíz alkalommal még nagyon higgadtan szépen magyarázza e sorok írója, hogy most nem lehet, lehűlt a levegő, ráadásul – bár barátunk a folttisztító – ezt a mai alkalommal viselt ruhát szeretné anya megóvni a fagyifoltoktól, amúgy ebédidő jön, tehát előtte semmiképp sem. De délután lehet majd fagyi. Ahogy volt nyáron is, majd’minden nap. Eredmény nulla.

Anya pocsékul kezdi érezni magát, hiszen úgy tűnik ettől a szívettépő óbégatástól, hogy ő egy gonosz dög, aki szép ruhában járatja ugyan, kézenfogva vezeti, de mégiscsak módszeresen kínozza a gyerekét, hiszen azt a nyavalyás tölcsér fagyit, na, azt pont sajnálja tőle. A gyerek nem lankad, egyre jobban hergeli bele magát a helyzetbe, semmilyen csendes, szelíd magyarázat nem hat, csak mondja, kántálja ugyanazt a mondatot tovább. Anya próbálja megőrizni a nyugalmát, amely egyébként ilyen helyzetben működni is szokott, valahogy érdekes módon, ilyenkor könnyebb megőrizni a csendes rezignáltságot, mint akár otthon a négy fal között. A gyerek mondja-mondja, anya nyugtatja-nyugtatja, haladnak, lassan csak odaérnek az autóhoz és akkor már szűkebb körben folytatódik az előadás.

A földszinten aztán hirtelen intermezzo jön: idegen hölgy (anyuka-forma típus) egyszercsak hirtelen mozdulattal leguggol a gyerek mellé és azt mondja neki: „Ugye tudod, hogy anyukád téged szeret a legjobban a világon, akkor is ha nem vesz neked most fagyit? Öleld meg nagyon és ne nyafogj neki, ne szomorítsd el őt!” – majd anyához fordul: bocsánat, nekem is hasonló korú gyerekem van, tudom, milyen ez… és azzal eltűnik a következő bolt rejtekén.

A gyerek egy pillanatra leáll, megdöbben, picit talán restelli is magát. Fél perc csönd, de a következő kanyarban műsor újra indul. Anya sóhajt, már csak pár méter a garázs, túléljük, kibírjuk, hazaérünk majd.

A hiszti minden szülő rémálma

A hiszti egyértelműen a gyerekek indulatkezelési problémáiból indul ki. Nem kérdés, hogy fő megjelenési időszaka a dackorszak, de sajnos ez egyáltalán nem törvényszerű, hogy annak távozásával nyom nélkül elillan. Természetesen vannak, lehetnek ennek speciális családi, lelki okai is, de egész egyszerűen azt is tudomásul kell venni, hogy vannak hisztis típusok, akiknél ez az „akarom” viselkedés igazából sosem múlik el 100 %-osan. Hiszen éppen elég hisztis felnőttet is láttunk már, nem igaz?

Úgyhogy az apró emberkék esetében nincs más választás, mint valahogy elviselni, túlélni, higgadtnak maradni. Tolerálni, hogy ők, ha valamire még nem képesek vagy ha éppen nem tudják az akaratukat érvényesíteni, hisztiznek. Hisztizhetnek félelemből, fájdalomból, de persze makacsságból és idegrendszeri felpörgetettségből is. Nem tesz túl jót ennek a folyamatnak a mai világ sem. A tévékből, mesékből, tabletekről, telefonokról rájuk zúduló hangorkán és látványdömping egyszerűen nagyon gyakran kihozza a gyerekekből ezt az őrült pörgést, akaratosságot, agresszív és asszertív viselkedést. Avagy a hisztit.

Hisztimese, maciölelés, nyugisarok és hisztikendő

Akit érint, nyilván ezer módszert elolvasott már. Beszerezte a Hisztimeséket, kipróbálta a maciölelést, a nyugisarkot. Nálunk is volt hisztikendő, ami alá be lehet kuckózni, megvárni, amíg elmúlik a roham, van speciális simogatás és nyugtató dal hiszti esetére, és van, amikor működik és ugyebár, amint a mellékelt ábra mutatja, van, amikor nem.

Egy viszont biztos. A legtöbb gyereknél a hiszti, ahogy érkezik, előzmények után, vagy teljesen váratlanul, úgy pikkpakk el is illan. A belehergelés persze sokszor elég sok ideig tart, hiszen hiába nyugtatgatjuk, csitítgatjuk, valahogy gyermeki aggyal és érzésvilággal nehéz kiszállni egy ilyen hisztispirálból. Egyre nagyobb a hüppögés, már levegőt is alig kap a gyerek, de még tolja, nyomja. Majd nem tudni mitől, megnyugszik.

Anyaként téged hogy érint a helyzet?

Ami ilyenkor viszont nagyon nem mindegy: hogy hozza ki magát a felnőtt ebből az állapotból. Mert hiába mondjuk, hogy ezt jól viseljük, a csudát viseljük jól! Ki bírja azt jó szívvel, mosolyogva nézni, amíg a porontya egyre mélyebbre mászik egy vélt vagy valós sérelem okán az önsajnálatba, az ellenkezésbe, a dacba? Ugyan már! Csak amíg a gyerek hipphopp kiszabadul a hisztijének csapdájából, a felnőtt gyakran utána kezdi érezni, hogy nem kap levegőt, valami ül a mellkasán. A stressz, amit addig csillapításra fordítottunk, utána rajtunk ragadhat.

Úgyhogy itt a lényeg: nem elég csak arra technikákat kidolgozni, hogy miként szedjük ki a gyereket a hisztiből, magunk köré is kreálnunk kell egy láthatatlan burkot, amely megvéd bennünket ezektől az eseményektől. Kinek-kinek temperamentuma szerint érdemes kidolgozni azt a módszert, amely ilyenkor a legjobban beválik: dúdolgatni magunkban egy dalt, amely mindig jókedvre derít, fejben elképzelni egy lufit, amelybe bezárjuk a gyerek nemkívánatos viselkedését, és az ég felé röptetni, látni magunk előtt a már újra jókedvű és mosolygós gyermekünket, vagy csak úgy egész egyszerűen jóóóó mélyeket lélegezni, és azt mantrázni, tarts ki, nyugi, kibírod! Mert a legrosszabb, amit tehetünk, hogy ha mi akkor kezdünk el totálidegesen rezonálni, amikor a gyerek végre lehiggadt, megnyugodott, folytatódhatna tovább normális mederben a nap. Nem nagyon más ez annál, mint amikor egy párkapcsolatban reagálunk rosszul: de tény, hogy nagyon sok szülő utólag kattan ki, és viselkedik idegesen, türelmetlenül a gyerekkel, mintegy válaszreakcióként a korábban átélt percekre.