Ahányan vagyunk, annyiféleképpen szeretünk tanulni. Mindenki egy kicsit másként látja és érti meg a világot. Ez azt is jelenti, hogy minden ember másként fogja fel, tanulja meg, és jegyzi meg az új információkat. Ezért is érdemes tisztában lenni azzal, gyerekünk számára mi lehet a legjobb módja annak, hogy tanítsuk őt.
A legismertebb, és legelterjedtebb stílus, amit a szülők és tanárok alkalmaznak az ún. VARK modell. Ez a mozaikszó angol szavak kezdőbetűiből áll össze: Visual, Auditory, Reading/writing és Kinaesthetic. Magyarul ennek jelentését úgy adhatjuk át, hogy vizuálisan, a hallás, az olvasás-írás, legvégén pedig, de nem utolsó sorban a mozgás segítségével taníthatunk és tanulhatunk. Az, hogy ebből a 4 tényezőből melyik számunkra a legegyértelműbb, hamar kiderül, ha valamilyen új dolgot kell elsajátítanunk.
A 4 legfőbb tanulási módszeren felül 7 tanulási típust különböztethetünk meg. Ezeket vesszük most sorra. Érdemes megfigyelni gyerekeinknél, nekik mi fekszik a legjobban, és persze nem kell kizárni azt sem, hogy vannak gyerekek, akik a többféle tanulási stílus keverékét érzik a maguk számára a legideálisabbnak. Sőt az is előfordulhat, hogy az idő előrehaladtával változik az, melyik tanulási stílus jellemzi csemeténket. Nem lehet kijelenteni, hogy egyik tanulási stílus jobb a másiknál.
A vizuális – néz és tanul
Ez a típus szereti, ha a tanítás során képeket, ábrákat, diagramokat mutatnak neki. Ezek a gyerekek könnyebben jegyeznek meg bármilyen képet, akár egy táblára felírt szavakat, vagy rajzokat.
A hallgató – hallgat és tanul
Azok, akik fogékonyak hangzásokra, általában jó ritmusérzékkel is rendelkeznek. Nekik sokat segíthet az, ha felmondják a leckét hangosan. Az ilyen gyerekek valószínűleg nyelveket is könnyebben tanulnak majd, mert egyszerűen jobb fülük van hozzá.
A verbális – tanul a szavak segítségével
Ezek a gyerekek a kimondott és leírt szó ereje segítségével jegyzik meg az információt. A szavak jelentése bír számunkra fontossággal, ők ezt képesek megjegyezni. Számukra egy további magyarázó bekezdés a témáról fontosabb, mint egy ábra, vagy egy diagram.
A tevő – csinálja és tanulja
Ez a típus szereti használni a kezét, az egész testét és a tapintást, miközben tanul. Az ilyen típusú tanítást kedvelő gyerekek, szeretik megfogni a dolgokat, megérinteni a dolgokat, valóságban megtapasztalni a dolgokat.
A logikus – tanul a rendszerek segítségével
Azok a gyerekeknek, akiknek így forog könnyen az agya, nagyon könnyen látnak át rendszereket és folyamatokat. Ők szeretik megérteni, hogyan kapcsolódnak egymáshoz dolgok, hogyan tud együttműködés kialakulni egy rendszer elemei között.
A szociális – a közösségben tanuló
Az ilyen karakterű gyerekek sokszor elveszítik a fókuszt, ha egyedül tanulnak, de könnyedén ragad rájuk a tudás, ha csoportban vannak, vagy legalább egy társuk segíti őket. Ez a tanítási módszer segítheti a gyerekeket abban is, hogy kifejlesszék kommunikációs képességeiket, könnyen fejezzék ki magukat, de legyük türelmük ahhoz is, hogy a másikat meghallgassák. Azok a gyerekek, akik ilyen beállítottságúak valószínűleg egy prezentációt is szeretnek hallgatni és abból is könnyedén tanulnak majd.
A magányos – az egyedültanuló
Az ilyen természetű gyerek megküzd azzal, ha csoportba kerül. Az új készségeket inkább maga sajátítja el, az új tudást egyedül szívja magába. Kevesebbet fog kérdezni.
Hasznos, hogy ha felfedezzük gyerekünkben azt, milyen tanulási módszertan lehet számára a legkomfortosabb. Így könnyebb lesz nekünk is támogatni őt, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle.
Nem tudod eldönteni, hogy a gyereked melyik tanulási stílust kedveli a legjobban?
Menj fel a www.brightminds.co.uk oldalára, ahol még többet olvashatsz a témával kapcsolatban, sőt egy kvízt is kitölthettek együtt, hogy a végére járjatok!
Forrás: Katt!