A teherautó-, vonat-, autó- vagy dinoszaurusz-mánia okosabbá teszi a gyerekeket

Ezt olvasnod kell! Becky Mansfield csodás cikke, amit ide kattintva te is elolvashatsz eredeti nyelven! “A fiúnk, Beau már kicsi kora óta az autók „megszállottja”. Szinte bármilyen autó márkáját és modelljét képes megnevezni. Olyan autókat is ismer, amikről én azt sem tudtam, hogy egyáltalán léteznek. Ha egy autó vicces hangot ad ki, akkor ő elmondja…

Teljes cikk

Egy tanulmány szerint az anyaság két és fél teljes munkaidős állásnak felel meg

Ha azt érzed, halálosan kimerült vagy, az normális. Én a hétvégén nem mertem elindulni autóval egy vidéki programra, mert úgy éreztem, elalszom a volánnál. Amikor Matyi megkért, hogy meséljek neki mesét a déli alvás előtt fejből, akkor arra ébredtem, hogy össze-vissza beszélek, és elvesztettem a fonalat. A hőség miatt napok óta 5 körül kelek Vincével.…

Teljes cikk

A legbátorítóbb szavak gyerekeknek: 125 kifejezés, ami tényleg működik

Néha magam is meglepődöm, amikor gyerekekkel foglalkozó pszichológusok Insta bejegyzéseit látom, hogy milyen szavakat, mondatokat javasolnak kerülni. Nekem ez a felület ebből a szempontból nem barátom. Egyszerűen igényem van rá, hogy ne rövidke mondatokban magyarázzák el, mi miért működik, vagy nem működik. Amikor Matyi még nem tudott beszélni, de már mindent meg akart próbálni, akkor…

Teljes cikk

A békéről mesélj. A békére taníts.

A konfliktus és a károkozás a dühből származik. A béke és a hála az önzetlenség gyümölcse. Hiszünk a mesékben. Mi neveljük a jövő generációját. Ezt hoztuk nektek most. Ez a történet egy klasszikus zen buddhista példabeszéd átdolgozása, amely segít egy csodálatos elképzelés megértésében. Sina és a szamuráj Valamikor réges-régen élt egy bölcs, öreg kis szerzetesnő,…

Teljes cikk

A koronavírus kiölte belőlem az együttérzést

Régóta nem jelentkeztünk Judittal. A koronavírus megölte a kreativitást, egyszerűen nem volt többletem. Az Abracadabra egy szerelemprojekt, de amikor épp azon vagyok, hogy ne érezzek semmit, mert inkább nem akarok már érezni semmit, akkor nem a szerelemprojekt lesz az, ami csúcsra járatódik. A másik meg persze az is, hogy a kicsi, meg a pici, és…

Teljes cikk

Minden nyár lehet életünk nyara!

Néhány éve előkerült egy nyári naplóm. Zirci nyaralásról, börzsönyi kirándulásról, tiszakécskei hétvégéről, állatkerti élményről. Nekem még picik a gyerekeim. Nem is tudom, hogy szokás-e még nyári naplót vezetni. Remélem, hogy igen. Mert nekem tudom, emlékszem, hogy nagy öröm volt ezt a naplót készíteni, és elképesztően melengető érzés volt rátalálni. Emlékszem, hogy minden nyáron felállítottuk a…

Teljes cikk

Montessori lépésről lépésre

Montessori lépésről lépésre – Teremtsd meg hozzá a megfelelő környezetet! Ha még új számodra a Montessori, elsőre biztosan nagyon soknak tűnhet az egész házat egyszerre átrendezni. Szerencsére azonban nem kell, hogy ez egy azonnali, egy éjszaka alatt végbemenő változás legyen! Már azzal is sokat teszel, ha apró változtatásokkal előkészíted a tereket az otthonodban. A jól…

Teljes cikk

Bocsánatot fogsz kérni – A gyerekek és a bocsánatkérés

Erről a témáról épp a minap beszélgettem egy barátnőmmel. Az került szóba, vajon jó-e az, hogy a gyerekek játékába a felnőttek folyton beavatkoznak, amikor konfliktus van. Miért nem engedjük nekik, hogy “lemeccseljék” a dolgokat egymás között, miért kell azonnal közbelépni. Nem járunk Matyival sokszor játszótérre, de amikor ott vagyok vele, nekem nagyon nehéz és kellemetlen…

Teljes cikk

Varázslatos gyereked van. Ugye tudod?

Ugye hiszel magadban? Ugye hiszel benne? Varázslatos szülő vagy! Mi ezt mantrázzuk neked és magunknak. Mert szeretnénk, ha elhinnéd, ha mi is biztosak lennénk ebben. Varázslatos szülő vagyok. Varázslatos szülők vagyunk. A gyereked vajon mit mondogat magában, amivel megerősíti magát? Mi az, amiből erőt merít, ha egy feladat előtt áll? Tudja magáról, hogy milyen okos…

Teljes cikk

Amikor elveszítjük a család kutyusát, mi segíthet?

Amivel a Nesze!szer blogon Patrícia indít, az sajnos Judittal és Elizával is megtörtént az elmúlt időszakban. Szeretett Bonifác kutyájukat veszítették el hirtelen. A Gyermekek gyásza kiadványunk gyakorlatai nekik is segítettek, és remélhetőleg Patríciáék fájdalmán is enyhített. Tinka, a könyv szerzője egy interjúban mesél arról, miért más egy gyereknek feldolgozni a veszteséget. “A tavalyi évben engem…

Teljes cikk

Te kudarcként éled meg, ha nem minden a könyvek szerint alakul?

Judittal az elmúlt közel 20 évben ahhoz szoktunk hozzá, hogy másoknak intézünk interjúkat, nem pedig magunknak. Elég furcsa helyzet, amikor magad miatt írsz egy szerkesztőségnek, remélve, hogy érdekesnek találják a vállalkozásod. A Képmás magazinban megjelent interjúnak azért is örültünk különösen, mert Jámbor-Miniska Zselyke szuper kérdéseire válaszolhattunk.  Köszönjük a lehetőséget, hogy bemutatkozhattunk! Varázslatos szülő vagy? –…

Teljes cikk

Mutass rá, mit érzel!

Te mindig tudod, mit érzel? Megéled az érzéseidet? Vagy már jólnevelt felnőttként inkább elnyomod, ha valami rossz, fáj, kellemetlen, hogy ne is kelljen vele szembenézned? És vajon hogy van ezzel a gyereked? A mieink néha túlcsordulnak. Néha nehéz nekik, mert elönti őket az érzelem.  Nálunk a Nyuszis Érzelemkártya napi használatban van. Arról szól az alábbi…

Teljes cikk

Van segítség, ha gyász van, akkor is

Egyszerűen nem lehet megszokni. A halál mindig megrendítő. Közvetlen környezetünkben sajnos most több kisgyerek vesztette el valamelyik szülőjét. Nagyon nehéz helyzet, nem is kérdés. Hogyan segíthetünk? Van-e segítség? A Gyermekek Gyásza kiadványunk szerzője, Békési Tímea, Tinka szerint a halált nem szabad tabusítani. Gyerekeinkkel pedig azért fontos ilyenkor foglalkozni, mert a személyiségfejlődés minden egyes állomásán újra…

Teljes cikk

Így csökkenti a stresszt és derít jobb kedvre a Green Exercise

Amikor a ’Green Exercise’ kifejezésre gondolunk, először talán a túrázás, hegymászás képe jelenik meg előttünk – lényegében valamilyen intenzív szabadtéri tevékenység. A Green Exercise azonban magába foglal bármilyen tevékenységet, amely során interakcióba lépünk a természettel, miközben testmozgást is végzünk, aktívak vagyunk. Ha hiszed, ha nem, ez akár bent a házban is megtörténhet. A következőkben megnézzük,…

Teljes cikk