Most, hogy a gyermekeim felnőttek, mi a feladatom?

„Bár az anyaság sosem volt az egyetlen identitásom, most, hogy a fiaim felnőttek, azon gondolkodom, mi a feladatom – mi a fontos most? Nehezen tudok válaszolni erre a kínzó kérdésre olyan okokból, amelyeket nem tudok megmagyarázni.

Életünk során a prioritásaink változnak, de mint minden szülő tudja, a gyermekvállalás teljesen megváltoztatja a játékmenetet, függetlenül attól, hogy mennyire vagy független vagy céltudatos. Egy másik város meglátogatása, a cipőkollekció bővítése, egy új étterem kipróbálása vagy egy előléptetés mind kevésbé fontossá válik.

A gyereked körül zsonglőrködsz a kapcsolataiddal, a karriereddel, az álmaiddal és minden mással. Még a házastársaddal vagy a partnereddel való kapcsolatod is megváltozik. Tudod, hogy van egy ember ezen a földön, aki nem tud nélküled életben maradni, és mindent és bármit megtennél, hogy biztosítsd az egészségét és boldogságát.

Ahogy a gyerekek idősebbek lesznek, útmutatóként lesz szükségük rád.

Ahogy a gyerekeid idősebbek lesznek, egyre kevésbé van szükségük rád a puszta túléléshez, és egyre inkább arra, hogy végigvezesd őket az életen, gyökereket adj nekik, és segítsd őket abban, hogy önálló lényekké váljanak. Mint azt minden szülő tanúsíthatja, ez nehezebb, mint amilyennek hangzik – neked és nekik is.

De végül el fogják hagyni az otthonodat, és elindulnak a nagyvilágba a saját lábukon. Amíg nőnek, kevés időd marad arra, hogy a Nagy Dolgokon gondolkodj – túlságosan lefoglal, hogy legalább a legtöbb tányér, amivel zsonglőrködsz, a levegőben maradjon. De az üres fészekkel eljön az idő, hogy elgondolkodj az élet nagyobb kérdéseiről.

Itt vagyok most én is.

Az üres fészek egyszerre izgalmas és nyugtalanító. Néhány éve már üres fészekként élünk, és mostanában nosztalgiázom. Visszaemlékszem életünk rendkívüli és hétköznapi pillanataira, amikor a fiaink még itthon éltek.

Emlékszem, amikor egy hosszú munkanap után a gyerekeinkkel az asztalnál vacsorát főztünk, és házi feladatot csináltunk. Fáradtak és kissé nyűgösek voltunk, de valahogy az az idő, amit velük töltöttem, mindig új megvilágításba helyezte a napomat. Amikor mindannyian otthon voltunk, eszembe jutott, hogy bármi is történt a munkahelyen, ők a legfontosabbak. Tudva, hogy a velük töltött időm korlátozott, mindent megtettem, hogy a figyelmemet rájuk fordítsam.

Mi a célom most, hogy üres a fészek?

Nemrégiben két régi fotó ragadott meg. Az egyik egy munkahelyi rendezvényen készült rólam, ahol éppen vezetői díjat kaptam. Ha ránézek a lányra a képen, egy olyan embert látok, aki büszke, alázatos, ambiciózus és céltudatos. Valakit, aki fel akar kapaszkodni a vállalati ranglétrán, sok pénzt akar keresni, és építeni akarja a karrierjét.

És tisztán emlékszem, hogy az este végén felhívtam a családomat, hogy megosszam velük a hírt – mert bármennyire is fontos volt a karrierem, ők voltak az oka mindennek. A célom egyértelmű volt – keményen dolgozni, hogy segítsek eltartani a családomat. Megtalálni az értelmet a munkámban, miközben a szeretteimmel töltött időt is egyensúlyban tartom.

A másik képen négyen vagyunk – a férjem, a fiaim és én – a tengerparti nyaraláson, amikor putt-puttot játszunk. Hirtelen felhőszakadás tört ki, és miközben mindenki a kocsija felé indult, mi tovább játszottunk. Végül egy tető alá húzódtunk, és a sógorom készítette a képet.

Megbecsültem a gyerekeimmel töltött időt

Mindannyian eláztunk – tetőtől talpig vizesek voltunk, de nem törődtünk vele. Mosolyogtunk – mindannyian – őszintén mosolyogtunk, mert azt csináltuk, amihez a legjobban értünk – jól éreztük magunkat együtt. Ha ránézek erre a fotóra, eszembe jut, hogy mit éreztem – boldog voltam, hogy nyaralni megyek, nyugodt voltam, és élveztem a bolondozást az esőben. És emlékszem, mennyire szerettem velük együtt lenni. Ők voltak az univerzumom középpontja.

Az az első év üres fészekként nagy változás volt, de nem feltétlenül negatív – a ház a miénk volt; jöhettünk és mehettünk, ahogy kedvünk tartotta; nem kellett senkit ellátni, senkit sem kellett furikázni, és nem kellett részt venni semmilyen eseményen – csak mi voltunk. És nagyon jól éreztük magunkat. Igen, rettenetesen hiányoztak a fiaink, és izgatottak voltunk, amikor meglátogattak minket, és szomorúak, amikor elmentek, de boldogok voltak és beilleszkedtek, és mi is azok voltunk.

Valamikor az üres fészek második éve körül kezdtem érezni egy űrt, amit semmi sem tudott betölteni… A szülői szerepem „stratégiai jellegűvé” vált, de nem éreztem, hogy drasztikusan csökkent volna. Élveztem, hogy kevesebbet foglalkozom a mindennapi dolgokkal, és többet foglalkozom a nagy dolgokkal.

Most azon tűnődöm, hogy mi a feladatom.

De most, hogy már néhány éve kint vannak a házból, és nem tervezik, hogy hazatérnek, hogy itthon éljenek, egy kérdés motoszkál bennem: „Mi a fontos most?”. Erre a kérdésre még nem tudok válaszolni.

Más még főiskolás gyerekek szüleinek lenni, és más teljesen önálló felnőttek szüleinek lenni – ők már nem függnek ugyanúgy tőled – saját maguk alakítják az életüket és az otthonukat. Szomorúvá tesz a tudat, hogy nem lesznek itthon a nyáron vagy egy hónapig a téli szünetben – dolgozni fognak, és az együtt töltött időnk valószínűleg hosszú hétvégékből fog állni.

A férjem fontos – de nem térhetünk vissza a gyerekeink előtti időkbe; már nem vagyunk ugyanazok az emberek. Párként találjuk meg az utunkat ebben az új forgatókönyvben, amelyben az időnk sokkal inkább a miénk. A karrierünk fontos – segít eltartani a családunkat. De anélkül, hogy naponta szülők lennénk, van hely arra, hogy kitaláljuk, „Ki vagyok én most?” és „Mi a fontos nekem?”.

A napi rutinom megváltozott – az összes rendszeres szülői feladat megszűnt, és amit kezdetben szabadságnak éreztem, most inkább ürességnek érzem… Kettőnknek vacsorát készíteni közel sem olyan szórakoztató, és ha egyikünknek esti rendezvénye van, egyedül vacsorázni elég nagy változás.

Ha elérted a célodat, mi következik utána?

Amikor annyi éven át olyan keményen dolgoztál egy dologért – önálló gyerekek neveléséért -, és elérted ezt a célt, hogyan találod ki, hogy merre tovább?

Nem akarom, hogy az életemet „kevesebbnek érezzem”, vagy hagyjam, hogy az életem elsorvadjon, mert már nem kötődöm ugyanúgy a gyerekneveléshez. Olyan könnyű elveszni a gyereknevelésben, a munkában, a jó partner és barát szerepében, és félretenni az álmainkat, amíg azok mélyen eltemetve, rég elfeledve, jelentéktelennek és lényegtelennek tűnnek.

Egy nemrégiben tartott baráti összejövetelen, amikor körbeültünk és beszélgettünk, világossá vált, hogy mindannyian azon gondolkodunk, hogy mi legyen a következő lépés. Nem számított, hogy házon kívül dolgoztunk vagy otthon maradtunk; hogy a gyerekeink elköltöztek vagy hamarosan elköltöznek – mindannyian elveszettnek és magunkba fordulónak éreztük magunkat, hogy újra megtaláljuk önmagunkat.

Minden nő kifejezte a „Ki vagyok én?” és a „Mihez kezdjek az életem hátralévő részében?” kérdésének valamilyen változatát. Nőként és anyaként annyira hozzászoktunk a multitaskinghoz és a családunk és barátaink támogatásához, hogy úgy tűnik, elfelejtettük, hogy saját magunkat kell támogatnunk.

Úgy tűnik, hogy ez egy egyetemes téma, és még nem késő elkezdeni feltenni a nagy kérdéseket, és mélyre ásni, hogy mi tesz minket boldoggá és teljes értékűvé a családi életen kívül. Milyen legyen a házasságunk, és hogyan fér bele a karrierünk? Ahelyett, hogy túlterhelt lennék, inkább izgatottá akarok válni a végtelen lehetőségek miatt. Azt akarom, hogy képes legyek megválaszolni a kérdést – mi a fontos most?

Talán az idősebb és bölcsebb kor előnye, hogy a mindennapi szülői munka zavaró tényezői nélkül feltehetünk nagy kérdéseket, meditálhatunk, elmélkedhetünk és válaszokat kereshetünk. Talán nincs hely az üresség kitöltésére és egy másfajta kiteljesedésre.

Kérdések a következő életszakaszukon gondolkodó nőknek

Íme néhány kérdés, amit fel fogok tenni magamnak, abban a reményben, hogy a válaszok keresése segít jobban megérteni, mi a fontos most. Remélem, ezek a kérdések neked is segítenek.

1. Ki vagyok én most?
2. Mi a rendeltetésem?
3. Hogyan szolgálhatok másokat?
4. Milyen készségeim vannak, amiket fel tudok ajánlani?
5. Hol és meddig fér bele a munka?
6. Mit akarok a házasságomtól és a párkapcsolatomtól?
7. Hol van helye a barátságaimnak?
8. Hogyan fejleszthetem tovább a kapcsolatomat a felnőtt gyermekeimmel és azok partnereivel?
9. Mit szeretnék szórakozásból és kreativitásból csinálni?
10. Mi a feladatom most, hogy anyaként már nincs rám ugyanúgy szükség?
11. Milyen jelentősége van most a munkámnak – több vagy kevesebb?
12. Nem kellene-e valami jelentősebbet csinálnom – ha nem is teljes munkaidőben, de legalább önkéntesként?
13. Ki vagyok én szülőként most, hogy nem napi és taktikai alapon anyáskodom, hanem inkább stratégiai erőforrásként?
14. Mikor mehetünk nyugdíjba, és mivel fogjuk kitölteni a napjainkat?
15. Mik az álmaim most, hogy az időm a sajátom?
16. Mi az, ami most igazán fontos nekem?”

Ha szeretnéd, az eredeti írást ITT tudod elolvasni.